Új életet és új blogot kezdtem. Akit továbbra is érdekel az életem története, az az alábbi linken találhat rám újra: Szerelem At First Sight
Az iskolából már csak napok vannak hátra. Igyekszem hát kiélvezni maradék óráit. Néhány tantárgytól és vele együtt prof-tól már múlt héten búcsút vettünk. A megmaradtak jövő héten érnek véget.
Az első elköszönő -véletlenül és szerencsére- pont a tőlem legtávolabb álló tananyag, azaz a web technológia volt. Vele együtt "kedvenc barátom", a database. Juhéé! Viszonylag jól, 25ponttal végeztem (30ból). A tanár egy régi hagyományával búcsúzott tőlünk, azaz közös fotózásra hívta a csoportot. Íme a 2008as web designer végzősök első közös képe, Accomazzi-val.
Május 11-én, a Pesti hétvégém utáni vasárnap kirándulni és dolgozni mentünk Genovába Laurával és Robertával. Ezzel együtt megvolt az idei első "tengerezésem" is. A part gyönyörű, a város koszos és büdös. De kezdjük a legelején...
Olaszországban jóval több betöréses, lopásos sztorit hallottam már (mint Magyarországon). Szerencsére a saját bőrömön nem tapasztaltam. A lakótársaim barátai közül, már hármuk lakásába betörtek. Sepideh táskájába is benyúltak már az utcán, láttam már tolvajt futni táskával, tegnap pedig ellopták a két csoporttársam laptopját. Az eset nagyon megrázott engem is, ezért írom most ezt a postot.
Május 3, Budapest. Húgom hetekig tartó unszolása után úgy döntöttem elmegyek erre a sokak által felejthetetlen, és szenzációs élménynek tartott white partyra. Meg különben is, egy utolsó "rápihenés" az évzáró előtt épp jókor jött. Ráadásul pont hosszúhétvégés-majálisos időpontra esett, így egy pesti kiruccanás megfelelő programnak bizonyult. Na nem írom azt, hogy a szmogos Milanóból a szmogos Pestre vágyódtam, de haza térni ennyi idő után mindig jó.
Ott tartottam, hogy Steve Ballmer lelépett a színpadról. Ezután 3 olasz nagy vállalt - akik a Microsoft Software kliensei és partnerei - kaptak 15-15 perc időt arra, hogy bemutassák, cégük hogyan kapcsolódik a web 2.0-hoz.
Tegnap részt vettem -azt hiszem- életem első igazi konferenciáján. Voltam már ilyen rendezvényeken, de ez olyan igazi belépőkártyás, többszázfős nagyszabású előadás sorozat volt. Ráadásul nem is akárki érkezett Milánóba! Steve Ballmer! A Microsoft vezérigazgatója.
A 2008 márciusában megrendezett Las Vegas-i Microsoft MIX08 "The Next Web Now" konferencia utórezgésének nevezném ezt az előadást. Egy hónap sem kellett, hogy ideérjen, szép. A computerworld oldalán olvastam, hogy Steve Ballmer május 19-én Budapestre utazik bemutatni a cég kiszolgálóplatformjának legújabb változatait.
Salone del Mobile- Nemzetközi bútor bemutató
Április 15 és 21 között Milanó pezsgett a design-tól. Szerte a világból sereglettek ide a designerek, művészek és az érdeklődők. A minden év tavaszán megrendezett, "Salone del mobile" nevet kapott kiállítás sorozat leginkább -a nevéből is adódóan- bútorokról, lakberendezésről szól. De mára már olyannyira kifejlődött, hogy számos más területű designer is prezentálja magát. Mivel ez mégiscsak a fashion fővárosa, a divatot raknám a második helyre. Ilyenkor minden művészlélek temérdek ötletet meríthet, és mindemellett ismeretségeket, kapcsolatokat szerezhet kollégáival. Az érdeklődők több száz helye látogathatnak el a városban, de a legnagyobb bemutató szalon a külvárosban - újonnan felújított és kibővített- kiállító épületében volt elhelyezve.
Ezt hívják del Salone del Mobile -nek (vagyis a belső, fedett pavilonok), az összes többi résztvevő pedig a Fuori Salone ( avagy külső szalonok) kategória alá kerül. Nos mi mindkettőn részt vettünk. Ebben a postban most a Salone-ről írok beszámolót. (A külsőről is fogok)
Vasárnap reggel Laura barátnőmmel utaztunk ki megnézni azt a rengeteg design-os bútordarabot.
A Computer Design nevű óránk keretén belül kellett ezt a projectet elkészítenünk, ahol leginkább grafikus, vizuális elemeket igyekszünk elsajátítani. Kicsit ez már nekem idézőjelesen unalmas témakör, már jobban hajlok a digitális és internetes világ felé. Szoftver területén meg még inkább, hiszen (-bár Photoshopon mindig lehet valami újat tanulni-) az eljárási módszereim már megvannak. Nagyobb izgalmat jelent az új technológiák felfedezése és elsajátítása. Nos éppen ezért elég neheten hangolódtam rá a feladatra, és sikerült is az utolsó pillanatig halasztanom a kivitelezést.
Forrás: Corriere